Gyermekéhezés és az elég etikája
Margot Käßmann, a 2017-es Luther jubileumi év nagykövete szerint, ha az emberek „életéhségüket” csupán materiális javakkal kívánják csillapítani, akkor hiába akarnak jóllakni, mert aki egyre többre vágyik, az egyre éhesebb lesz. Az „elég etikája” (Ethik des Genug) Käßmann egyik korábbi prédikációjának és egyben a Német Protestáns Egyházközösség (EKD) gazdasági felelősségről szóló dokumentumának címe volt: az elég etikájának kell a gazdaság területén is érvényesülnie. Mert, ha valaki azt tudja mondani elég, akkor juthat másnak is! Hogy vannak-e még hazánkban éhező gyermekek azt nem tudom (Hegedűs Zsuzsa szerint már nincs), bár ha nem lennének, akkor nem jelennének meg hétről-hétre olyan hírek, amelyek megsegítésükre buzdítanak.
Miközben csak „számtanpéldákban” létező összegeket fordítanak gazdasági döntéshozóink protokoláris célokra, addig sanyarú sorsú gyermekek élnek olyan körülmények között, ahova szociális munkás sem teszi be a lábát.
Nekik nem csupán testi, de lelki táplálékra is szükségük van. Ők azok, akik éhezik és szomjazzák nem csupán az igazságot, de a testi táplálékot is…
Sok gyermek az uzsora csapdájába keveredett családja miatt éhezik. Az uzsoráról egyébként Martin Luther így írt: „az áru annál drágább lesz, minél nagyobb felebarátja szüksége“. Tudjuk, hogy az uzsora ördögi köréből kikerülni szinte képtelenség a mai Magyarországon. A kormánynak nincs hatékony programja az uzsora megfékezésére, jóllehet biztató kezdeményezése igen. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás? Luther megoldásai egy magasabb szinten relevánsak, de nem realizálhatóak egyszerűen a hétköznapi gyakorlatban – ezt egyébként ő is megjegyzi. Miért? Talán azért, mert a társadalom egészét új erkölcsi alapra kellene helyezni ahhoz, hogy az igazságosság teljesülése ne csak vágy, hanem tapasztalat is legyen. Jövőben beteljesülő ígéretet a reménység elővételezi, ami mindig mozgósítja az egyén és a közösség jelenbeli lehetőségeit. Hogy az éhezők enni kapjanak, a ruhátlanok felöltözhessenek és hajléktalanok otthonra lelhessenek.
Az igazságosság többféle erkölcsi értelmezése mellett figyelemre méltó az igazságosság „fairness”-ként (méltányosság) történő magyarázata, amely elsősorban angolszász nyelvterületen terjedt el. Ezzel szoros kapcsolatban annak az igénynek a megvalósítása áll, amely arra törekszik, hogy „fair” módon az igazságosság realizálható legyen. Ezt az elgondolást szemlélteti az a történet, amelyben két ember kincsre lel, de nem tudják egymás között elosztani. Hosszan vitatkoznak, mígnem egy bölcs emberrel találkoznak, aki a következőket tanácsolja nekik. Egyiküknek kettőjük közül fel kell osztania a kincset két részre saját belátása szerint. A másiknak pedig az így felosztott két rész közül ki kell választania egyet. Már csak annyi a teendőjük, hogy sorsolással eldöntsék kinek jusson a felosztás kellemetlen feladata és kinek a választás kellemesebb feladata. Így az igazságosság / igazságtalanság problémája mindenképpen megoldódott, hiszen egyiküknek sem lehet oka arra, hogy a felosztás igazságtalansága miatt pereljen. Lényeges: mindkét oldalnak valóságos képe legyen a kincs értékéről, valamint betartsák a bölcs ember által adott tanácsokat, tehát „fair” módon járjanak el.
Az igazságosság többféle erkölcsi értelmezése mellett figyelemre méltó az igazságosság „fairness”-ként (méltányosság) történő magyarázata, amely elsősorban angolszász nyelvterületen terjedt el. Ezzel szoros kapcsolatban annak az igénynek a megvalósítása áll, amely arra törekszik, hogy „fair” módon az igazságosság realizálható legyen. Ezt az elgondolást szemlélteti az a történet, amelyben két ember kincsre lel, de nem tudják egymás között elosztani. Hosszan vitatkoznak, mígnem egy bölcs emberrel találkoznak, aki a következőket tanácsolja nekik. Egyiküknek kettőjük közül fel kell osztania a kincset két részre saját belátása szerint. A másiknak pedig az így felosztott két rész közül ki kell választania egyet. Már csak annyi a teendőjük, hogy sorsolással eldöntsék kinek jusson a felosztás kellemetlen feladata és kinek a választás kellemesebb feladata. Így az igazságosság / igazságtalanság problémája mindenképpen megoldódott, hiszen egyiküknek sem lehet oka arra, hogy a felosztás igazságtalansága miatt pereljen. Lényeges: mindkét oldalnak valóságos képe legyen a kincs értékéről, valamint betartsák a bölcs ember által adott tanácsokat, tehát „fair” módon járjanak el.
Kérdés: hol található ma ilyen bölcs ember és hallgatna-e rá valaki? Érzékenye még egyházunk a gazdasági igazságosság iránt, jelesül: felemeli-e szavát a gyermekéhezés ellen? Tesz-e valamit azért, hogy konkrét állami megoldások szülessenek azért, hogy valóban ne legyenek éhező gyermekek hazánkban?
Az utóbbi évtizedekben a keresztény etikákban is egyre jelentősebb szerephez jut az egyiptomi eredetű „Ma’at” fogalma (világrend), amelynek ószövetségi megfelelője a „sedakah”, ami a konnektív igazságosság terén jut szerephez. Az igazságnak ez a fogalma a közösséghez való hűséget, a közösséget támogató cselekvést jelenti és a „könyörület”, valamint „szeretet” fogalmaihoz közelít. Az igazságosság feltételezi az igazat, az egyén kötelező érvényű igényét, egy bizonyos csoportét, vagy az egész társadalomét. A társadalmi élet jórésze értelmét veszítené, ha a javakat mindenkinek igénye és szükséglete szerint osztanánk el, elég a munkára, a sportra, az iskolára vagy a büntetőjogra gondolnunk.
Másrészt azonban az élet számos területén nem csupán a jogtalanság, hanem az értelmetlenség és az embertelenség uralkodna el, ha igény helyett teljesítmény szerint hoznánk döntéseket (egészségügyi ellátás, csecsemők és idősek). Ebből következik, hogy minél kevesebbre képes az ember saját erejéből életében tenni és alkotni, annál inkább rá van utalva az igazságosságra, ami az igényeken tájékozódik és nem a teljesítményen (kiszolgáltatottak). Ez hatványozottan igaz a gyermekekre, akikért felelősséggel tartozunk, akik az emberibb jövő biztosítékai.
Elsajátítani az elég etikáját és aszerint cselekedni nem könnyű feladat, mert lemondással jár. Bár kétségtelen: a jólléttől duzzadó állami apparátusnak és holdudvarának lenne miről lemondania, de ha csak annyit mondana, hogy ennyi már elég nekem, akkor jutna oda is, ahol korgó gyomrú gyermekek szemeznek az itt-ott megjelenő „gazdag ember asztalának” finomságaival.
